2013. november 26., kedd

Hibák a Gravity-ben. Na és?


A Gravity című filmet a híre megelőzte, rég olvastam ennyire egyértelműen dicsérő megnyilatkozást egy filmről. A kritikákat nem akartam elolvasni mielőtt megnézem a filmet, az mindenesetre sokat elárult róla, hogy csak 3D-ben adják és nem szinkronizálták. Ezt a bejegyzést se olvassa tovább, aki nem látta és meg akarja nézni!
A látvány tényleg klassz, mondjuk a trükkök nem annyira lenyűgözőek, mint a 90-es években a Terminator 2. vagy a Jurassic Park esetén és a 3D se annyira érdekes már, mint az Avatarnál volt. Ha jobban belegondolok, akkor leginkább az űrbéli élet valósághű ábrázolása tetszett csak, elég sok videót nézegettem már a űrállomásról és az űrsikló missziókról, most végre nem egy imbolygó vagy rezgő kézi kamera képét lehetett csak élvezni, hanem a tökéletes képet, mármint ahogy az űrhajósok nézőpontjából képzeljük. Vagy talán túl tökéletes? Ezt akkor már nem veszi be a gyomrunk, mint ahogy a 48 fps-es filmmel is ez lehet a gond?
Hát nem, ide most ez kellett. Azt már sok lett volna, hogy a korábban az űrbeszakadt Clooney egyszer csak bekopog a Szojuz ablakán, kinyitja, süvítés, beül és kedélyesen sármoskodik tovább, de szerencsére hamar kiderül, ez csak a főhős álmában volt így. Azok se sokat zavarnak a dramaturgiában, hogy ezek az űrbéli helyszínek nem jöhetnek így össze, hiszen a Hubble 595 km-en, az ISS 340 km-en kering, a kínai űrállomás pedig még nem is létezik (pontosabban még csak a Tiangong-1 modul van fent); a film a jövőben játszódik, ezt jelzi az űrsikló misszió STS-157-es száma is (valójában az utolsó űrsikló repülést az Endeavour tette meg 2011-ben, az volt az STS-134, a filmbéli Explorer nem is létezik). Akit egyéb apró, többnyire folytonossági hibák érdekelnek, a moviemistakes.com-on folyamatosan frissül a lista.
A holttestek is kérdéseket vetettek fel, ugyanis mi történik az emberrel, ha űrbéli vákuumba kerül? Nem kellene a vérnyomásnak szétfeszíteni a testét? Nos, nem. A vákuumban a folyadékok forrásnak indulnak, de ez max. a nyálunkat érinti, a vérnyomásunk miatt a vérünket nem. Ez a forrás még jó tanácsként azt is elmondja, hogy úgy nyerhetünk pár másodpercet, ha szkafander nélkül esünk ki az űrhajóból, hogy kifújjuk a tüdőnkből az összes levegőt. Megfagyni sem fagyunk meg az abszolút 0 fok közelében azonnal, nincs az a közeg, ami gyorsan elvezetné a hőt. Összefoglalva: élhetünk pár másodpercet, amíg oxigén nélküli vér éri el az agyunk, utána különben is megfagyunk és halálos napsugárzás is ér minket. Tehát NE vegyük le a szkafanderünk az űrben!!44négynégy
Szerencsére a film nézése közben, ha még tudatában is vagyunk ezeknek az ismereteknek, egyáltalán nem zavaróak, a látvány és a történet visz magával. Ha már a hihetőségnél tartunk, a mindenféle űrbéli akrobatikák közül szerintem a leginkább valóságtól elrugaszkodott, hogy egy ember egy poroltóval stabilizálja az irányítatlan, nagy sebességű pörgését. A véletlenek ugyanis elmennek, egy filmben belefér, hogy épp elkapja az ajtó fogantyúját vagy az utolsó pillanatban beleakad valamilyen kötélbe, de a poroltós akció már szuper képességeket feltételez, Dr. Stone pedig nem Superman, de még a Pókembertől is távol van. Értem én, valahogy meg kellett oldani a feladatot, az sokaknál kiverte volna a biztosítékot, hogy a Szojuzt eddig csak szimulátorban próbáló hősnő centikre leparkol a kínai űrállomás mellé és szépen átlibben :)
A súlytalanságot imitáló filmtechnika sokat fejlődött, az Apolló-13-at még igazi súlytalanságban vették fel zuhanó repülést végrehajtó repülőgépen, ez több, mint 600 zuhanást jelentett, amíg a max. 25 másodperces súlytalan állapotokból összejöttek a jelenetek. Alfonso Cuarón-nak ez nem volt alternatíva, a film első jelenete egy 13 perces vágatlan rész, így megcsinálta az egészet számítógépes animációval, felvette a (pl. kötélen függeszkedő) színészek mozgásait és lejátssza nekünk a megfelelő háttér előtt. A végeredmény zseniális.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése